Köszöntő!

Köszöntünk minden kedves látogatót a Bázis Makettklub Kecskemét blogján!



A makettezés elkötelezett kecskeméti híveiként alakítottuk meg klubunkat 2010. október 29-én. Az alapító tagjaink: 
Gacza Krisztina, Hunyadi István, Juhász Zoltán és Kovács László.

Jó kapcsolatot építettünk ki a kecskeméti katonai légibázis vezetésével, és engedélyükkel vettük fel a BÁZIS Makettklub nevet. Klubunk a közösségi és az egyéni érdeklődések megvalósulásának színterévé vált, egymást segítve a céljaink elérésében. Összejöveteleinket a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban csütörtökönként 17 órától tartjuk (Kecskemét, Kossuth tér 4.).
Klubunk a makettezést, mint szabadidős tevékenységet, a kreativitásra és türelemre való nevelésre kívánja használni – első sorban a fiatalok körében. A makettezés révén a történelmi és technikai  ismeretek megszerzése és fejlesztése fontos elemei közösségi  életünknek.
Körünkben szívesen látunk érdeklődőket, a makettezést szerető, megismerni vágyó, a honvédelmi hagyományokat tisztelő és ápoló embereket életkortól függetlenül az élet bármely területéről.
Egymás megbecsülése és a közösség tisztelete ad erőt nekünk a sikeres klubélethez.